Szófaj: főnév
Jelentése:
- beszéd, beszédművészet vagy nyelvi tanulmányokkal kapcsolatos írásbeli vagy szóbeli előadás
Források:
www.merriam-webster.com
Jelentése példamondatokkal
- Az oratórium során a diákok megtanulják, hogyan kell hatékonyan érvelni és előadni gondolataikat.
Eredete
Az oratórium szó a latin „orator” (szónok) szóból származik, amely az „orare” (beszélni, imádkozni) igére vezethető vissza.
Történeti és kulturális vonatkozás
A klasszikus retorika és szónoklattan az ókori görög és római oktatás fontos része volt, ahol az oratórium készségeket nagyra értékelték a politikában és a közéletben.
Gyakori tévhitek és helytelen használat
Egy gyakori tévhit az, hogy az „oratórium” szót csak vallásos vagy szakrális kontextusban használják. Valójában az oratórium egy olyan műfaj, amely lehet világi is, és nem csak templomi előadásokra korlátozódik.
Összehasonlítás és kontraszt
Az oratórium és a kantáta közötti fő különbség, hogy az oratórium általában hosszabb, több részre tagolt mű, és gyakran elbeszélő jellegű, míg a kantáta rövidebb és inkább lírai, érzelmi kifejezést céloz meg. Mindkettő zenei kísérettel ellátott vokális mű, de az oratórium gyakrabban kapcsolódik bibliai vagy történelmi eseményekhez.
Példák összehasonlításra:
- A Handel „Messiása” egy példa az oratóriumra, míg Bach „Kávékantátája” egy példa a kantátára, ami jól mutatja a két műfaj közötti különbségeket.
Szó család és rokon értelmű kifejezések:
- Orális, oráció, príma vista
Szinonimák:
- Zenés előadás, kórusmű
Ellentéte
- Némafilm
Gyakorlati használat különböző kontextusokban
Az „oratórium” szó többnyire az egyházi építmények kontextusában használatos, utalva egy kápolnára vagy imahelyiségre, ahol kisebb létszámú csoportok tartanak vallási gyakorlatokat. Ezen kívül, műzenei kontextusban is ismert, ahol egy oratórium egy nagy lélegzetvételű, több tételből álló, gyakran bibliai vagy vallási témájú zeneművet jelöl, amelyet énekkar, szólisták és zenekar ad elő ünnepi keretek között.
Érdekesség:
Az oratórium, mint zenei műfaj az 1600-as évek során alakult ki Rómában, a korra jellemző drámai és vallásos témájú előadások után. Az első jelentős oratóriumként Giacomo Carissimi „Historia di Jephte” című művét tartják számon. Az oratóriumok nem színpadi művek, bár gyakran dramatikus elemeket tartalmaznak, a színpadi effektek és jelmezek nélkül adják elő őket, így a középkori misztériumdrámák egyfajta zenei örökségének is tekinthetők.